Month: Augusztus 2017

Újabb információk a cégkaput illetően!

 

Időközben az új kormányzati oldalon közzétették, hogy 2017. augusztus 30-ig bezárólag pontosan mely szervezeteknek kötelező a regisztráció a 2018. január 1-jén induló cégkapura, illetve hogy az egyes gazdálkodó szervezetek esetében kik a regisztrációra jogosult személyek, és hogy milyen dokumentumokat szükséges becsatolni az űrlap benyújtásakor, mindezekről ezen a linken tájékozódhat.

A cégnyilvántartásban szereplő cégeken kívül kötelező a regisztráció többek között ügyvédi irodáknak, egyesületeknek és alapítványoknak is. Az egyéni vállalkozók számára azonban továbbra is az ügyfélkapu szolgál az elektronikus kapcsolattartásra.

Az erre kötelezettek év végéig pótolhatják elmaradásukat a regisztrációt illetően, azonban 2018. január 1-jét követően az illetékes hatóságok törvényességi felügyeleti eljárást illetve hatósági ellenőrzést is indíthatnak azon gazdálkodó szervezetek ellen, amelyek elmulasztják a regisztrációt.

A kormányzati tájékoztatóból az is kiderül továbbá, hogy a cégkapuból kizárólag az ÁNYK-programmal előállított fájlok tölthetők majd fel, a hivataloktól azonban bármilyen típusú dokumentumok érkezhetnek majd ide. Az ÁNYK-programból előreláthatólag közvetlenül is lehet majd dokumentumokat beküldeni ide.

Aki jelenleg perkapu-szolgáltatással rendelkezik, kérheti majd, hogy perkapu-szolgáltatása a cégkapuba integrálódjon, mely lehetőség várhatóan 2017. december 1-től lesz elérhető.

Korábbi cikkeink e témában itt érhetőek el.

Bővebben

Július 1-jétől 7,5 % a közzétevői reklámadó mértéke

Ahogyan arról korábban már részletesen beszámoltunk, az Európai Bizottság negatív döntésének végrehajtása érdekében a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény („Ratv.”) májusban elfogadott módosításával megszűnt a korábbi két (egy 0%-os és egy 5,3%-os) adósáv a közzétevői reklámadó tekintetében.

Az évközi módosítás miatt a visszamenőleges hatályú tehernövekedés elkerülése érdekében 2017. január 1. és június 30. közötti időszakban átmenetileg egységesen 0% volt a közzétevőket terhelő reklámadó mértéke, 2017. július 1-jétől azonban egységesen 7,5%-os adókulccsal kell a közzétevőknek számolniuk.

A módosítás egyebekben elrendelte a közzétevői adóalanyok által 2014-2016 és 2017-ben kezdődő törtidőszaki adóévekre bevallott és megfizetett adó visszatérítését, valamint megszüntette a saját célú reklám adókötelezettségét.

A reklámadóval kapcsolatosan felmerült kérdések esetén készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Bővebben